"Először azt csináld, ami szükséges,
utána azt, ami lehetséges,
és hirtelen azon találod magad, hogy megcsináltad a lehetetlent."
(Assisi Szent Ferenc)
Iskolás korom óta szeretek futni, de a sprintet sosem bírtam. Kamaszként néhány évig versenyszerűen sportoltam - eveztem, a legnagyobb hivatalos eredmény egy OB bronz volt kormányos négyesben. A legnagyobb nem hivatalos eredménye pedig az volt ennek a néhány évnek, hogy már akkor kialakult bennem az igény a rendszeres mozgásra, és ez azóta nem is múlt el. Mivel hamar kiszállni kényszerültem a versenyhajóból, magam kellett megoldjam az edzéstervem. Futottam, aerobikoztam, úsztam. Időközben férjhez mentem, munkába álltam, szültem három gyermeket, és hipp-hopp elszállt több mint 30 év.
A harmadik gyermekem születése után fél évvel - 2010 tavaszán - kezdtem újra rendszeresen futni.
Nem voltam elég óvatos és fokozatos az újrakezdésnél, túl sokat vállaltam, a térdem viszont nem bírta, sikerült alaposan lesérülnöm. A felfüggesztett futást gyaloglással és aerobikkal váltottam ki, de keresgéltem gyógytorna lehetőséget is. Így bukkantam egy könyvre, amely kipróbált módszert ismertet az erőlködés- és sérülésmentes futáshoz. Ez kell nekem! - gondoltam. Kipróbáltam, működött. Chi futás-nak (chirunning) hívják. Azóta a futás miatt nem fájt sem a térdem, sem a hátam.
Még a 20-as éveim elején fogalmazódott meg bennem az igény, hogy az életem ne múljon el maratoni futás nélkül. 2011 tavaszán beszereztem egy általam teljesíthetőnek tűnő edzéstervet, és teljesen egyedül, csapat nélkül, önerőből + a családom támogatásával belevágtam a felkészülésbe. Heti 5 edzéssel. Reggel 1/2 5-kor keltem, hogy mire a két nagyobb gyereket ébreszteni és indítani kellett oviba/suliba kész legyek, mert a nappal a kicsié volt, az este meg a családé.
Nem volt célom 4 órán belüli maratont futni. A célom az volt, hogy a szervezők által megadott max. szintidőn belül (5ó30p) tudjam teljesíteni a távot. Sikerült! 5ó27p alatt.
Azt gondolom, hogy nem sikerült volna, ha nem a chi futás módszerét alkalmazom. Az izületeim valószínűleg nem bírták volna a terhelést.
" Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél,
hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent."
(Hamvas Béla)
